Magnus Expedíció

Magnus Expedíció

GERLE (2)

Az expedíció előzménye

Bánhidi Antal repülőmérnök és pilóta 1931-32-ben megtervezte és a Budapesti Műszaki Egyetemen megépítette Gerle nevű repülőgépét. Célja a kor színvonalának megfelelő oktató, vontató és túrarepülőgép létrehozása volt. A berepülések során és a gyakorlati használatban a gép várakozáson felül teljesített, ezért Bánhidi Antal a nemzetközi közvélemény előtt bizonyítandó egy rekord hosszúságú útvonalat tervezett gépével.

Elképzeléséhez megfelelő partnert talált Bisits Tibor személyében, aki maga is pilóta volt. Több lehetőséget megvizsgálva végül is a Földközi-tenger körberepülése mellett döntöttek. Egy öthetes tervezési és szervezési időszak után 1933. február 19-én vágtak neki a Gerle 13 nevű repülőgéppel a 12.000 km-es útnak, melyet sikeresen végigrepülve 1933. március 24-én szálltak le Budapesten. Korábban ilyen hosszú túrarepülés nem történt. A repülőgép nevében a 13-as szám a példányszámot mutatja – ez volt a 13. Műegyetemen elkészült példány.

Baloldali kép: Bisits Tibor és Bánhidi Antal pilóták az indulás előtt; jobbra fent: a Gerle vázszerkezete; jobbra lent: a Gerle Mátyásföldön motorindítás után…

Baloldali kép: Bisits Tibor és Bánhidi Antal pilóták az indulás előtt; jobbra fent: a Gerle vázszerkezete; jobbra lent: a Gerle Mátyásföldön motorindítás után…

81 évvel később a korszerű technikai lehetőségeket kihasználva világszínvonalú repülőgép született Magnus Fusion néven Magyarországon. A repülőgép prototípusa elkészült, a földi és légi tesztek hamarosan befejeződnek. Így egyelőre semmi akadálya nincs, hogy október 1-jén meginduljon a szériagyártás a Magnus repülőgépgyárban. Remélhetőleg a formatervezésnek és a repülési tulajdonságainak köszönhetően ez a gép és testvérei a világ számos pontján repülnek majd.

Magnus Fusion

Magnus Fusion

A két gép közötti párhuzam felkínálta a lehetőséget, hogy az elődök emlékének és kimagasló teljesítményének adózva megismételjük a történelmi repülést. Két kalandvágyó, hazája hírnevét öregbíteni kívánó magyar fiatalember, pilóta és sajtófotós vág neki 2014 őszén az embert próbáló kihívásnak: körberepülik a Földközi-tengert.

Hankusz Kálmán - sajtófotós

Hankusz Kálmán – sajtófotós

Az „Ég és Föld között – Fellegvándorok a világ körül” emlékexpedíció két tagja, Földi Zoltán pilóta és Hankusz Kálmán sajtófotós Bánhidi repülésének állít emléket, amikor 30 nap alatt teljesíti a mintegy 12.000 km-es távot. A Gerle 13 emlékrepülésén az expedíció a tervek szerint a következő országokat érinti: Magyarország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Ciprus, Törökország és Görögország.

Földi Zoltán - pilóta

Földi Zoltán – pilóta

Az expedíció szervezésében oroszlánrészt vállalnak a National Geographic munkatársai. Ennek köszönhetően a túráról videó- és fényképfelvételek készülnek, melyek nem csak az ember és gép egyedülálló teljesítményét mutatják be, hanem az érintett országok nevezetességeit is olyan szemszögből, ahogy eddig csak kevesen láthatták. A hazaérkezést követően fotókiállításon mutatjuk be az érintett országok látnivalóit. Valamint dokumentumfilm készül az expedícióról.

Az emlékrepülés tervezett indulási időpontja 2014. október 1., ugyanaz a nap, amelyen megkezdi termelését a Magnus repülőgépgyár. Expedíciónknak a Földközi-tenger körberepülése csupán az első része. Terveink szerint 2015-ben a repülőgép és személyzete hasonló túrák keretében körberepülik a Földet.

Magnus Fusion

Magnus Fusion

A túra szervezését egy 5 fős stáb végzi. Feladatukat képezi a repülési és diplomáciai engedélyek beszerzése; a támogatók felkutatása; az érintett országok légiirányító szolgálataival és repülő szövetségeivel való kapcsolatfelvétel; a repülőgépek műszaki felkészítése; repülő személyzetek meghívása; meteorológiai elemzések és előrejelzések készítése az útvonalra; valamint kapcsolat az elektronikus és írott médiával.

A mellékletben bemutatjuk a Gerle 13 nagysikerű útját térképen, és az azt végig kísérő újságcikkeket, valamint a Magnus Fusion repülőgépet.

Küldetésük természetesen sem 80 évvel ezelőtt, sem most nem valósulhat meg összefogás és segítség nélkül. Az expedíció sikeres végrehajtásának érdekében kérjük szíves támogatásukat és segítségüket.

Köszönettel: A szervező csapat

MagnusExpedition-gallery (40)-rolunk-500px

A Gerle 13 rajza – Bánhidi Antal: A Gerle 13 útja c. könyvéből

A Gerle 13 rajza – Bánhidi Antal: A Gerle 13 útja c. könyvéből

 

A Gerle 13 útvonala – Bánhidi Antal: A Gerle 13 útja c. könyvéből

A Gerle 13 útvonala – Bánhidi Antal: A Gerle 13 útja c. könyvéből

 

Bisits Tibor és Bánhidi Antal – Bánhidi Antal: A Gerle 13 útja c. könyvéből

Bisits Tibor és Bánhidi Antal – Bánhidi Antal: A Gerle 13 útja c. könyvéből

Gerle 13

Gerle 13

Magnus Fusion

Magnus Fusion

 

Magnus Fusion-03

 Videók

Magnus Expedíció spot

Felkészülés és indulás

Elindult a Magnus Expedíció

Irány a Földközi tenger

Élmények a levegőben - Magnus Expedíció

Vulkánok közelről

Baleár szigetek

Spanyolország

Tunézia

Izrael

Albenga

Az Indulástól Gibraltárig

Hazatért a Magnus Expedíció!

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.